Itt a vég?

Szeptember 29. 

Hétfő

Szóval,tegnap eldöntöttem,hogy öngyilkos leszek,megvártam még anyáék elmennek ma reggel dolgozni,és én meg azt terveztem,hogy itt van a közelünkben egy híd,na majd arról leugrok. Elindultam,már fent voltam a hídon,felálltam a peremére,átgondoltam mindent,az egész életemet,számoltam vissza 10-től,hogy majd akkor leugrok,de akkor hallottam egy nagyon furcsa hangot,amint azt ordítja,hogy SZOFI NE! SZOFI KÉRLEK! Hátranéztem és ott állt előttem Peti,megfogott,leemelt a hídról és hosszasan megcsókolt.
-Te..te...megszólaltál? -kérdeztem még sokkos állapotban,könnyeimmel küszködve.
- Igen.- mondta,majd erősen megszorította a kezemet,úgymond az jelezve,hogy ne csináljak többet ilyet,mert halálra ijesztettem.
-De.. hogy-hogy?
-Tudod,mikor édesapám meghalt,akkor akkora sokkban voltam,hogy elfelejtettem beszélni,de most,hogy megláttam,hogy mire készülsz,ösztönösen elordítottam magam. És most már úgy látszik újra beszélni fogok. Sajnálom,amit tettem veled..Nem hittem hogy ez lesz. Boti tegnap megkeresett engem,és elmesélt mindent. Kérlek,bocsáss meg,hogy nem is hallgattalak meg,hogy mi történt. Megtudsz nekem bocsájtani?
-Persze,hogy meg tudok,de akkor többet ilyet ne. Egy másodpercen múlott,hogy öngyilkos leszek.
-Jaj,te butus,tudom hogy nem lettél volna öngyilkos.- mondta,hihetetlen szép mosollyal.
-Na jó,lehet igazad van.- mosolyogtam vissza,majd megcsókoltam. Megbeszéltünk mindent,és újra a régi a kapcsolatunk,sőt lehet hogy annál jobb is. Amúgy a hangja nagyon édes..Imádom! Rávettük magunkat,hogy elinduljunk a suliba. Mikor beértünk mindenki ujjongva fogadott. Mikor Peti megszólalt,alig hitte el valaki,de annak is nagyon örültek. Beszeretném  mutatni a többi osztálytársamat,de ezt majd csak holnap,mert most mennem kell. Köszönöm hogy olvastok engem.. :) ***
Boldog vagyok!